Eldalolták Pressman nótáját a bosszúlistázása után
Frappáns dalocskával tették helyre a bukott nagykövetet.
Frappáns dalocskával tették helyre a bukott nagykövetet.
A szakképesítéssel rendelkezők bérminimuma is jelentősen emelkedik – tette közzé Csibi Krisztina a Facebook-oldalán.
„Míg a világ legtöbb részét az instabilitás jellemzi, Magyarországon lassan 15 éve politikai stabilitás van” – írta Orbán Balázs.
Mifelénk a kommentszekció O1G-fanatikusa is tud olyat, mint a hamburgi értelmiségi hetilap nagy karriert befutott újságírója. Francesca Rivafinoli írása.
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Mutatjuk a Társadalomkutató legfrissebb felmérésének számait.
A miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be az idei utolsó kormányülésről.
Döntött a parlament: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban.
A fővárosnak közben 400 milliárdnyi többletvagyona keletkezett ebben az évben.
A Heti Hetes egykori figurája nagyon csúnyán kiakadt.
Akik a gyűlöletre, a negatív érzelmekre, a rombolásra építenek, azok meglehetősen sérült pszichéjűek, ez tehát visszaigazolhatja Magyar erősödésének okát. Ungváry Zsolt írása.
Példátlan segítséget nyújt a fiataloknak a megfizethető lakhatáshoz a kormány.
40 százalékkal élen a Fidesz-KDNP pártszövetség.
A Tisza Párt vezetője a kezdetek óta erőszakosan lép fel, követői pedig csak szekundálnak a balos messiásnak. Kacsoh Dániel írása.
Egy felmérés szerint Magyar Péter kimaxolta a törpepártok kárára történő növekedést. Négy párt jutna a parlamentbe.
Szentesen júniusban még gyengén szerepelt a Fidesz, most simán nyert a párt. Magyar Péterék itt sem mertek elindulni.
A Fidesz-KDNP frakció kitart amellett, hogy Budapestnek új drogstratégia kell, ami nem fogyasztókkal foglalkozik elsősorban, hanem a teljes felgyógyulást és a megelőzést tűzi ki célként.
Szentkirályi Alexandra szerint törvényt sért a főváros azzal, hogy még mindig nem tudott főpolgármester-helyetteseket választani.
Bár a Tisza Párt szimpatizánsai nagyon aktívak, Magyar Péter pártjának nincsen elég társadalmi beágyazottsága. A kormánypártok támogatottsága továbbra is rendkívül magas.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta, a jogalkotónak kötelessége megváltoztatnia a választókerületeket.